Kedves Palack Olvasó!
Kóstolási élményeimmel átköltözöm A Művelt Alkoholistára. Aki eddig megtalált itt, gond nélkül megtalál majd ott is. Meg talán mások is.
Első posztom az új helyen különösebb hírverés nélkül már meg is jelent tegnap reggel. Találkozzunk az Alkoholistán! Is!
Palack/palack
Elérkezett az utolsó négy furmint bontásának ideje is. Persze úgy intéztem, hogy a végére maradjon a feszültség. Legyen komoly esélyes a csoportban, nem is egy. Akik egycsapásra átrendezhetik az eddigi élmezőnyt, ahogy azt a hollywoodi forgatókönyvírók elképzelik. Ehhez nagy neveket kellett megszerezni, de megérte. A sztárok tették a dolgukat, ráadásul idekerült a legjobb mellékszereplőnek járó díj is.
Demeter Zoltán mindkét 2005-ös furmintját - a Kakast és a Verest is - kóstoltam már több alkalommal. Tavaly decemberben alaposabb ismeretséget kötöttünk a Veressel, és bizony arra jutottam: ő a majdnem tökéletes furmint. Ilyennek kell lennie. (Legalábbis, ha nekem tetszeni akar.) Csak azért majdnem, hogy még érdemes legyen tovább keresni, legyen miért felbontani a következőt. Aztán a Maligánban egy vakkóstolón ott volt mindkettő, és nekem furcsamód jobban ízlett a Kakas. A bajnok és, aki legyőzte a bajnokot. Őket szántam a forduló sztárjainak. Ennek tudatában úgy gondoltam, mindegy, mi lesz a másik kettő, úgyis statiszta szerepre lesznek kárhoztatva. Azonban mindketten meglepetést okoztak: a Royal az egész mezőny legváratlanabb kiugrása, a Hétszőlő pedig bukása.
Eredetileg csak két barátról lett volna szó, azonban az igazi nagy élmény reményében bővítettem a kört. Nem volt baj az első kettővel sem, de valami hiányzott belőlük. Azt hittem biztosra megyek, mert a harmadikat hozzávetőleg egy éve már kóstoltam. Akkor nagyon tetszett. Gondoltam azóta csak szépült, bölcsebb lett. Ám vele sem kerültem közelebb az igazi barátsághoz. Azt mondják a szürkebarát különösen alkalmas a hosszú érlelésre. Ezek a kétévesek mégis a fáradtság jeleit mutatták. Erőre kapnak majd később? Vagy nem ettől az évjárattól kell ilyen csodákat várni?
Szépen telt aranysárga szín, érdekes módon nem is csíkokban, hanem szinte egyben mozog a pohár falán. Orrban szellőzés elején viaszos, virágos, később túlérett gyümölcsös: talán szottyadt körte. Érdekes, nem feltétlenül vonzó illatok még: állott rumos tea, föld betoncserépben. Közepesen intenzív, és bár nem mindig vonzó, viszont unalmasnak, szokványosnak semmiképp sem mondható.
Néhány bor összegyűlt a tarsolyban, amelyek nem illenek jól szerkesztett tematikába. Mégis érdemes megemlíteni őket, már csak az emlékezés kedvéért is. Volt köztük jobb, és kevésbé jó is.
Nyári Ödön vagy a Szent György Borház borai jó borok, jó áron. Azt olvastam, hatalmas lehetőségek vannak még előttük: például a hordót csak most kezdik próbálgatni. Aki ilyeneket csinál tartályban, mit fog alkotni majd egy kis fával? Ez egy 2005-ös tartályos, lassan vége van 2007-nek. Öregedésről még szó sincs.
Sápadt, kicsit zöldessárga, fürge mozgású, nem meglepő módon. Jellegzetes balatoni illat: nap perzselte réti virágok, viasz. Kavicságyra locsolt gyümölcslé: szőlő és körte. Mindez szerényen, visszafogottan, de határozottan. Ha valamit biztosan tudsz, nem muszáj kiabálnod.
Itt az új zöldség megismerése volt a lényeg, a húst csak köretnek készítettem hozzá. Nemrég próbálkoztam először az édesburgonyával is, de az csalódást okozott. szerintem sokkal inkább sütőtök, mint krumpli. Túl édes, és széteső. Persze, lehet, hogy az alapanyag nem volt a legkiválóbb. Viszont most kipróbáltam egy másik krumpliközeli zöldséget, és ő hozta azt, amit az édesburgonyától vártam. Olyan krumplis, mégis más, édesebb. Ám nem túlzottan, és tartása is van még.
Az egyéves Terroir Club születésnapja alkalmából kóstolót tartott. Eljöttek olyan borászok is, mint Demeter Zoltán, Bott Juditék, Bárdos Sarolta, Takács Lajos, Karner Gábor, Horváth Ráspi József, Bott Frigyes. Persze hoztak magukkal, vagy megnyitották helyben lévő boraikat. Bemutatkozott a Pelle Párlat. Egy jó adag külföldi palackot is felbontottak: francia, német, olasz és szlovén pincék ízeivel lehetett ismerkedni. Voltak remek falatok is, hogy legyen esély a lábon távozásra azoknak is, akik nem használták a köpőedényeket.
Két furmint 2006-ból. Somlóról és Tokaj-hegyaljáról. Takács Lajostól és Szepsy Istvántól. Somló legújabb nagy egyéniségétől és Tokaj legrégibb reformerétől, máig legnagyobb nevétől.
Két szép bor. Különbözően szépek. A somlói melegen ásványos. A szívünket melegíti fel. A tokaji hűvösen elegáns. Odafigyelésre, töprengésre késztet.
A 2005-ös évjáratból a Hollóvár borok közül tudomásom szerint még csak a hárslevelűt lehetett boltban venni. Azért az magában is elég nagyot szólt. 2006-ból már kapható olaszrizling és furmint is. Az olaszrizlinggel nem volt szerencsém, alighanem dugós volt - a furmint viszont most itt van és virul.
Szepsy Istvánnak bizony nem ez az első furmintja. Nagyon nem. Ő még 2000-ben készítette véletlenül az első száraz furmintját. Az nagyon nagyot szólt. Ez a 2006-os viszont a dűlős borok mellett az első birtokfurmintja. Nyolc dűlő küvéje.
Vágy, ami éltet, ha gyilkolt
Véremben táncol a Tűz!
Templomod mától egy sírbolt,
Nincs bor, nincs több szűz!
Kékfrankos. A vörös fajta, ami majdnem hungaricumként igazán nagyot szólhat nemzetközileg is. Amikor a világfajták felől egyre inkább divat a helyi sajátosságokat jobban megmutatni képes borok felé fordulni. Amikor az egyediséget és nem a hasonlóságot keressük. Kékfrankos. A vörös fajta, ami a pince egyik alapbora lehet. Nem kell sokat kihozni belőle, arra ott vannak a többre hivatott világfajták. Ha vékony egy kicsit, adjunk neki több hordót. Kékfrankos. Mindkettő.
A megszokott ráspis megjelenés: szép tükrös, halvány lilás bíbor szín, fürge mozgás, vékony patakokban folyik le a pohár falán. Orrban is a Ráspi kékfrankosok méltó utódja: ibolya, rózsa, aztán étcsokoládé. Őszi avar, gombával. Érdemes minden korty előtt beleszagolni, mindig tud meglepetéssel szolgálni. Az alap virágos, csokis, avaros vonal mögött még rengeteg felfedeznivaló várja a szorgalmas szippantót. Aki meg nem szorgalmas, az sem panaszkodhat: az alap stabilan, szépen jön. Nem nyomul, nem vág orrba, de ott van, elég véletlenül levegőt venni kortyintás előtt.
Nem könnyű kezdete volt ismerkedésemnek a hárslevelűvel. Évekig csak a Rókusi körúti borkimérés jutott eszembe róla. "Kettő hársot kérek," - mondta kissé reszelős hangon a középkorú nő, és átnyújtotta a kétliteres műanyag palackot az eladónak. Én meg sem mertem kóstolni, pedig a rizling sem egy kézműves remekmű volt, amit mi vettünk. Aztán, mikor már jobb borokat ittam, akkor is elkerültük egymást az igazán szép hársokkal. Egészen tavaly decemberig, mikor is összefutottam Szepsy István 2005-ös Királyával.
Ez a négyes ígérkezett a legegységesebbnek, már a tervezéskor ezt vártam a legkiegyenlítettebb csoportnak. Két Királyudvar tétel: a birtokbor, illetve az új szelek egyik képviselője a Sec. A Királyudvar Furmint egyik kedvencem pár éve. Komoly, tartalmas anyag, még elérhető áron. Azonban a 2005-össel valami történt: eleinte ízlett, aztán volt olyan, ami teljesen szétesett, volt, ami csak épp megöregedett. Itt a lehetőség a visszatérésre. A Sec nem igazán jött be fiatalabb korában: éreztem, hogy szépen össze van rakva, ám nem az én világom. Talán majd most. A Dobogó 2004-es furmintja nemrég tetszett, talán az ötös sem lesz csalódás. A Mandolás régen a kedvencem volt, és még most is úgy tartom, hogy ez a furmint, ahonnan el lehet indulni a komoly felfedezések irányába, és onnan visszatérve sem fogjuk szégyellni, honnan indultunk.
Ideje, hogy élménybeszámoló és programajánló után végre legyen sima bejegyzés is Prisztóka Tibor borairól. Lássuk mit tudnak kiszakítva megszokott környezetükből, távol a szülői háztól.
Az emlékek persze biztosan közrejátszanak, ám ez nem is baj. Szerintem a bor személyes élmény, az az igazi, ha látjuk mögötte az embert, aki csinálta. Márpedig ezek a borok ilyenek: kezdetnek nézzük csak a kézzel üvegre írott-rajzolt "cimkéket." Egyedi, mégis egységes. Játékosan komoly.
Akárcsak a vincellér, akit pincéjében a murcik kóstolása közben, cseppet megszédít a gáz, és ezt a gyenge pillantot kihasználva megrohanja védtelen borászunkat a múzsa. Ilyenkor papírra vet néhány sort, amit két bora ismertetése után én nem átallok (természetesen az ő tudtával) megosztani olvasóimmal.
Eddig még nem volt ilyen programajánló jellegű bejegyzés, a továbbiakban is csak ott vállal a Palack médiapartnerséget, ahol garantáltnak látja a színvonalat
Korábban már írtam a kiváló Szél Fiai Fogadóról Nyúlban. Gazda uram szíves meghívót küldött Márton napi libavacsorára, állítólag bor is akad majd némi. A lényeg, hogy kemencében egészben sült libapecsenyét lehet majd fogyasztani, előtte, utána, közben remek borokat kóstolni. Akinek nincs absztinens fakír sofőrje, az ott is aludhat. Részletesebben: Word formátumban itt vagy pdf-ben itt. Én alighanem ott leszek.
Akinek ettől nem jött meg a kedve, az menjen Márton napon inkább Liba községbe nyúlpecsenyét enni.
Eredetileg négy Jásdi borról írtam volna ebben a postban, ám az idő - vagy valami más - közbeszólt. Nem nekem nem volt időm, hanem a boroké járt le. Csúnyán. Pedig nem voltak olyan öregek, mégis.
Lett volna még itt szó a képen látható 2003-as Lőczedombi Szürkebarátról és egy Nagykúti Chardonnay-ról ugyanebből az évjáratból. Sajnos, mindkettőből csak valami áthatóan cukros vajas kukoricalé maradt. Multiplex előterében kihűlő popcorn. Vérzett a szívem.
Két balatoni olaszrizling 2005-ből nagy reményekkel. A csopaki Tamás Pince megérdemelten egyre ismertebb, és nem véletenül főleg olaszrizlingjeik révén. A 2002-es is remek formában van még mindig, de bármelyik évjárat jöhet bármikor. A Villa Tolnay borai mind nagyon izgalmasak, az ötös olaszrizling pedig öt csillagot kapott a Borbarát tavaly téli tesztjén. Alig vártam, hogy megkóstolhassam. A Várban így is tettem, ám éreztem, hogy több figyelem és nyugalom kell neki, mint amit ott kaphatott.
Tamás Csopaki Olaszrizling 2005
Tiszta, halvány aranysárga, lassan adja meg magát a gravitációnak. Hagyni kell levegőzni. Ha nem teszem, kellemetlen kénes köves szaggal büntet, ám hamar megenyhül. A hűvös, köves, sziklás, minerális vonal uralkodó marad, de a szellőztetést decens virágos, friss avaros, szép őszies hangulatot idéző illattal köszöni meg.
Egyszerű, viszonylag gyorsan elkészíthető étel. A lényeg persze a friss minőségi alapanyagok használata: finom füstölt sonkák, érett paradicsom, friss bazsalikom, fokhagyma, mozzarella. Ha ezek jók, már nehéz elrontani.
Úgy éreztem, a sok fehér után, az ősz beköszöntével, ideje vöröset is innom. Nem gyenge kezdést találtam ki: nézzük meg a világ legjobb zweigeltjét két közelebbi és egy távolabbi rokonával. Mi is ez a világ legjobb zweigeltje szöveg? Ismét visszatérek első találkozásomhoz a fertőrákosi druidával.
Már nem egy ilyen hétfő esti kóstolón voltam a Maligán borétteremben. Csalódnom még sosem kellett, mindig voltak nagyon szép izgalmas borok, új felfedezettek a sorban. Általában egy fajta nem kevés reprezentánsát lehet kóstolni, sorban hozzák a becsomagolt palackokat: 16 - 19 tétel szokott lenni. Kapunk pontozó lapot (100 pontos rendszerű), amit a végén beadunk, majd kisvártatva megkapjuk az összesített eredményt.
Volt otthon egy kis maradék csirkemell és félszáraz furmint. Kár lett volna az enyészetnek hagyni őket. Ezért inkább készítettem valamit, ami nem meglepő módon jól ment a furminthoz, sőt. A félszáraz furmintból - ami nálam egyébként nem jó pont - szép szárazat csinált. Ehhez azért kellett, hogy eredetileg se legyen csúnya.
A második körre nagy várakozással tekintettem. Bormustra csúcsbor egy izgalmas rejtőzködő (bár nem 7x7-es) mádi borásztól. Tokaj egyik fiatal üstökösének, sokak kedvencének birtokbora. Aztán a legnagyobb tokaji név Szepsy, aki persze nem csak név. Tőle az a dűlős furmint, ami szerinte elegánsabb, izgalmasabb a kettő közül, amit palackoztak 2005-ben. Végül egy pletykákkal övezett zabigyerek, aki sokak fejét elcsavarta, sokak kedvenc furmintja lett. Lehet, hogy ez lesz a legerősebb négyes?
A furmint az olaszrizling mellett a kedvenc fehér fajtám. Tokaj-hegyalján egyre több izgalmas száraz furmint születik. Bár 2005 nem a legjobb év volt, de ez van olyan távolságban, hogy a borok már akár legszebb arcukat is mutathatnák. Tizenhat tokaji furmintot fogok ebből az évjáratból megkóstolni négyes csoportokban. Az előzetes várakozások alapján megpróbáltam úgy csoportosítani, hogy minden négyesbe jusson jobb és kevésbé jó. Aztán meglátjuk. A kóstolásba mindenesetre mindig teszek egy vak szakaszt is, hogy teszteljem előítéleteim.
Az első csoportban van két tartályos tétel: a Disznókő és a Degenfeld. Egyik pince sem a száraz furmintot helyezi a csúcsra, és akkor finoman fogalmaztam. Őket szántam a futottak még kategóriába. A Béres 2003-ban repülőrajtot vett furmintilag, ám a következő évjáratok nem szóltak akkorát. (Nemrég kóstoltam újra a hármast, szebb, mint valaha.) Mégis úgy gondoltam, simán veri majd a két D-t. Végül a Bott Exczellencziás. Tavasszal Etyeken kóstoltam és beleszerettem. Egyértelmű esélyes volt, a csoport ékkövének szántam.
Összecsapott az olasz futballválogatott az új-zélandi rögbicsapattal. A taljánok most sem voltak meggyőzőek, de simán lenyomták az All Blacks-et.
Az eddigi tapasztalataimnak megfelelő szokásos jó kis olasz sangiovese. Leginkább rusztikus. Egyszerű, természetes, nem rejt nagy meglepetéseket, nem éppen izgalmas, ám azért unalmasnak sem mondanám. Van benne élet.
Szokták mondani, hogy mindenki kint van, aki számít. Azért ez csak részben igaz. Mindenki, akinek megéri vagy megengedheti magának. A kis kézműves pincék jellemzően nem itt találhatók meg, de ez nem is erről szól. Itt a jó értelemben vett mainstreamnek kötelező a részvétel.
Két délutánt és hozzá tartozó estét szántam a legnagyobb magyar borfesztiválra. Délután kiválóan lehetett kóstolni, megfelelő volt látogatói létszám is. Aztán este kiválóan lehetett inni, főleg, hogy addigra már a kóstolástól megengedőbb hangulatba kerültem a tömeggel szemben is.
Nem igazán szeretem a csirkecombot, de így feldúsítva azért egész jó tud lenni. Disznóhívőknek egy kis mutató csirkéből, szárnyasevőknek bevezetés a következő fejezetbe. Vegetáriánusoknak valahogy semmiképp.
A legelején kezdem: 2005-öt írunk. A Borbarát vezetett el a Ráspi borokhoz (is) azon az őszön. A Kékfrankos tesztben egy teljes hasábot és öt csillagot kapott a 2003-as Ráspi Kékfrankos Selection: "Mérföldkő a hazai vörösborok világában, eléri az öt csillagot" - zárult az igen pozitív értékelés. Nekem meg ezt a bort kell elérnem valahogy - érlelődött bennem az elhatározás. Aztán jött a Kezes-Lábos, és a vendégborászok közé Ráspi. Az elhatározást tettek követték. Szegény feleségem caplathatott utánam felfelé a dombra, a pincesorhoz, pedig ő aztán nem a borok miatt jött el velem Etyekre. De hát, tudta, mire vállalkozik, nyugtattam a lelkiismeretem.
Megkerestük Ráspiékat, ahol egy hölgy állt a vendéglátó pince előtt. (Mint később kiderült, ő volt "Ráspiné.") Egy cseppet vizsgáltam az asztalra kihelyezett borokat, aztán előálltam jövetelem céljával. Mondtam, hogy abból a Kékfankosból szeretnék kóstolni, ami a Borbaráttól öt csillagot kapott. A hölgy egy kis türelmet kért, és "Józsi" felkiáltással eltűnt a pince mélyén. Ahogy ilyenkor illik, kisvártatva feltűnt egy kopasz, élettel teli szemű férfi, kezében egy palackkal. (Mint hamarosan kiderült, ő volt Ráspi) Elmondta, hogy igencsak népszerű lett ez a bora, hála a teszt eredményének, ezért már alig van belőle.
A Borbarát magazin nyári számában igencsak dícsérték a Szél Fiai Cellárium borait, a borászt pedig (maguk közt) elnevezték "nyúli Ráspinak." Ahogy az egyszeri mesehősnek, nekem sem kellett több. Fogtam a Google-t, és rákerestem a szél fiaira. Nem is harmadszorra, hanem iziben szerencsével jártam: első találatként ott virított a honlap, amit kerestem.
Rövid nézelődés után jött is a zseniális terv: végre egy hely, ahol két legyet üthetek egy csapásra. Egyszerre mehetek bortúrázni és családi kirándulni. Borpince, borász, vendéglő, fogadó, családi szobák, kert, játszótér, medence, focipálya. Ki sem kell mozdulni innen és minden adott.
Utolsó kommentek